Friss hús vagy fagyasztott csirke?

Enni vagy nem enni: ez itt a kérdés mármint annak, aki kedveli a húsféléket mert manapság friss húst beszerezni egyre kevésbé szokás, hiszen mostanság leginkább fagyasztott húsokat vásárolunk és abból készítjük el otthon az ebédet vagy a vacsorát de étteremben is leginkább fagyasztott húsból készül a rántott vagy sült hús. Van-e baj amennyiben fagyasztott húsból készítjük el az ételeinket. Alapvetően ezzel semmilyen baj nincs, mivel a fagyasztás során a hús semmiféle károsodást nem szenved, azonban anyagi kárunk lehet belőle, mivel ebben az üzletágban is vannak csalók: vizezik ugyanis a húsokat sőt a csirkehúst is, elterjedt szokás, hogy a fagyasztás előtt akár injekciós tűvel vizet injektálnak a szárnyak alá a combba, főként azért, hogy a súlya nagyobb legyen így a vizet fizetjük meg hús árában. Persze aki bármely márkánál ilyet tapasztal az abból újra sosem fog többet vásárolni. Ne legyünk azonban rosszmájúak ez az eljárás szerencsére nem tömeges ráadául Magyarországon minden egyes húskészítmény így a fagyasztott csirke is olyan minőségbiztosítási ellenőrzésen esik át amely miatt csekély eséllyel futhatunk bele vizesített csirkehúsba. Az élelmiszerbiztonság ugyanis igencsak kiterjedt széleskörű és bizony kevés olyan húsnagyker vagy húsnagykereskedés van, amely ne esne át rendszeresen NÉBIH vagy éppen ÁNTSZ ellenőrzésen. Ez igazából szintem mindegyik Európai országra igaz, tehát amennyiben valamilyen húskészítményt vásárolunk Budapesten vagy Helsinkiben netán Malmüben vagy Berlinben jó eséllyel az minőségi és ellenőrzött termék amelytől nincs semmiféle óvakódni valónk. Ráadásul a baromfifélék így a fagyasztott csirkehús ára egyáltalán nem tartozik a legdrágább termékek sorába ennek egyik oka, hogy Magyarország élen jár a baromfi tenyésztésben persze meg kell hagyni, hogy sok esetben a külföldről például Braziliából behozott csirkehús még a magyarnál is jóval olcsóbb és sok esetben a minőségére sem lehet panasz.

Kategóriák: 
Kép: 
fagyasztott csirke